Ez a termékünk jelenleg nem kapható. :(
Előrendelési időszak: március 28-ig
Kiszállítás: április 7-9 között
Mindketten élénken emlékszünk arra, hogy gyermekként milyen kedves ünnep volt számunkra a Húsvét. Az egyikőnk azt várta szép ruhában, megterített asztallal, hogy fogadhassa a fiúkat, míg a másik alig várta, hogy elindulhasson a fiúk körtúrájára. Annyira megvolt a varázsa! Hasonló családi ünnep volt, mint a Karácsony, csak ez már amolyan igazi tavaszillatú. Na meg persze kötözöttsonka-illatú!
Szeretnénk, ha majd a mi gyerekeinkben is megmaradna ez a húsvéti hangulat, és úgy, mint a karácsonynál, itt is be szeretnénk vonni őket a készülődésekbe. Ennek az első állomása az, hogy közösen számoljuk vissza a napokat, hogy érezzék mikor jön el az ünnep, ezért készítettük el a Húsvéti lépegetőnket. Induljatok el az erdő mélyéről, tudjátok, onnan ahol a Húsvéti nyuszi lakik, és kísérjétek el őt a házikóig, ahol indulhat tojáskeresés! Sőt! Ha még különlegesebbé szeretnétek tenni a várakozást, akkor kezdhetitek egy üres lépegetővel, és minden nap odaadhattok a gyermeketeknek 1-1 kis papírdekorációt, hogy aztán húsvétra teljes legyen a csapat.
A formátum már ismerős, a munka oroszlánrészét már elvégeztük, a papírdekorációk összeállítása viszont rátok vár, hogy közös munkába kezdhessetek otthon a gyerekekkel.
Ha már van otthon Mor lépegetőtök, kiegészítőként is megvásárolhatjátok a húsvéti szettet, ha pedig megszeretnétek nyújtani a kalandot, plusz lépegető-talpakat is találtok a boltban. Ezen kívül lesz a csomagban egy kis fa nyuszi, gyapjúfilc fülekkel, és papír kiegészítők fa pálcákkal, hogy még izgalmasabb legyen az utatok.
Szükséges eszközök: olló, ragasztó
Ha vizuális segítségre lenne szükséged, tekintsd meg az Adventi lépegetőnknél lévő képsorozatot.
300 g-os matt papír,
100%-ban természetes gyantaolaj lazúrral kezelt fenyő és bükk elemek,
non-toxic faragasztó
- Egy elem 22cm hosszú
- Az elemek bármilyen vonalban lerakhatóak, akár háromszögként is egy asztal közepén.
- A termék nem minősül játékszernek, dekorációs célra készült. Kérjük használd azt az eredeti rendeltetése szerint.
- A terméket 3 évesnél nagyobb gyermekek számára ajánljuk, hiszen a kis rudak megszúrhatják a piciket, és a szájukba is vehetnék azokat.
- Az összeragasztásnál is kérjük figyelj arra, hogy 3 év feletti gyermekeddel barkácsolj, közben pedig a ragasztóra pedig fokozottan ügyelj!
- A monitorok nem színhű beállítása miatt árnyalatbeli eltérések lehetnek a kézhezvételt követően, kérjük ezt vedd figyelembe a rendelésed során.
- Fa alapanyagainkat kézzel festjük, illetve az alapok különböző mintázatúak lehetnek, így mindegyik termékünk egyedi és eltérő mértékben különböznek a weboldalon látott illusztrációktól.
Egy nedves, vizes törlőronggyal tudod megtisztítani játékainkat. Ne dörzsöld, mert azzal a lazúrréteg sérülhet!
Olyan lazúrt, amely kizárólag természetes, megújuló nyersanyagokból készült, szelíd kémiai technológiák alkalmazásával, a legszigorúbb egészségügyi és környezetvédelmi elvárásoknak is megfelelnek, ezért alkalmas felnőttek, gyerekek és csecsemők számára készülő használati tárgyak kezelésére és ápolására, valamint élelmiszerekkel érintkező tárgyak kezelésére. A fa kül- és beltéri kezelésénél ajánlott anyagok mindegyike alkalmas a DIN EN 71/3 szabvány szerint gyerekjátékok kezelésére, valamint a bevonatok a DIN 53160 szerint nyál- és izzadság álló (nem oldódik ki belőlük semmilyen káros anyag, nehézfémsó).
Erős, foggal történő rágás, esetleg kaparás hatására, a festék lekophat a termékeinkről, de bababarát festéket használunk, így ez gyermekeidre nézve nem járhat káros egészségügyi következményekkel.
Tölgyfa termékeinket először egy gyantaolaj lazúrral kezeljük, amely DIN EN 71/3 szerint gyermekjátékok kezelésére alkalmas. DIN 53160 alapján nyál- és izzadtságálló.
Egy nem mérgező, nem tűzveszélyes faragasztót használunk, ami beltéri körülmények között vízálló, viszont kerüljétek a kádban úsztatást.
Vásárlásod végösszegét kétféle módon tudod kiegyenlíteni, bankártyás fizetéssel WooPayments-en keresztül, vagy előreutalással.
Termékeinket vastag hullámkarton dobozokba, gondosan csomagoljuk. Ha mégis hibázna a futárszolgálat és sérülne az általad megvásárolt termék, akkor kérjük vedd fel velünk a kapcsolatot mihamarabb!
Termékeinket átveheted Foxpost csomagautomatából (1690 Ft), vagy kérheted, hogy egy futár vigye nektek házhoz (2150 Ft).
Ha pedig rendelésed végösszege eléri a 35.000 Ft-ot, a szállítás díját mi álljuk. :)