Ez a termékünk jelenleg nem kapható. :(
Rendelésed előtt kérjük olvasd el a Termékadatokat és ne felejtsd el átnézni a Rendelés menetét sem!
Tervezd meg álmaid babáját, mi pedig megvalósítjuk! Picike méretének köszönhetően pont beleillik gyermeked markába, akár az óvodában is hű társa lehet, hiszen nem kell hozzá túl nagy hely. Felnőtteknek, esküvőre, nagymamának, nagypapának is különleges ajándék lehet emlékbe, a polcra. ♥
Már megszokhattátok tőlünk, hogy kedveljük a személyre szabott dolgokat. Szeretjük, amikor Ti is belecsempészitek a történeteiteket a termékeinkbe, és ezzel egy különleges, melegszívű atmoszférát varázsoltok bele. A nagyméretű babák mellett szerettünk volna apróbb társakat is, hogy mindenki megtalálhassa a számára legmegfelelőbbet. Eleinte csak a szeretett óvó néninknek szerettünk volna egy kis évzáró ajándékot adni, de aztán úgy élveztük a hasonmások elkészítését, hogy úgy döntöttünk, a Ti ötleteiteket is megvalósítanánk!
Lehetnek nehéz helyzetek, krízisek vagy traumák az életben, amikor egy egyedi baba óriási segítség lehet az aprócska lelkek számára. Legyen szó ovikezdésről, költözésről, vagy egy szeretett hozzátartozó elvesztéséről, rengeteg élethelyzet van, amikor segíthet egy szorongatnivaló apróság, aki mindig ott lehet a világon legjobban féltett kis lényünknek, amikor szüksége van rá. Ha a nagyobb verziót nem érzed magatokénak, a kisebb babánk bárhova veletek tarthat a nagy kalandokban. Ha pedig nem tudod, hogy mit adj egy hozzád közel álló felnőttnek, különleges ajándék lehet egy róla formázott, marokba illő szépség, a polcra.
Persze nincs szükség feltétlenül különösebb indokra sem, és még egy konkrét személy sem kell hozzá. Megálmodtál egy egyedi karaktert a gyermekednek? Mi nagyon fogunk örülni az ötleteiteknek!
- Baba: Kb 16 cm-es alapbaba, választható szemszínnel, általad elképzelt frizurával magas gyapjútartalmú fonalból, választott anyagból készült testtel és gallérral. Ha több babát szeretnél, új variációt szükséges a kosárba raknod.
- Nemezelt haj: Az alapbaba haja magas gyapjútartalmú fonalból készül. Ha Te még élethűbb hatást szeretnél, akkor ezt válaszd, mi pedig babád kobakjára varrjuk, és finoman ránemezeljük. Figyelem, ezt nagyobb gyerekeknek (6-7 év), vagy felnőtteknek ajánljuk. Nemezelődhet (amit macskafésűvel kezelhetsz), és finoman hullajtja a szálait, akár egy igazi hajkorona.
Ha elképzeléseid más elemet is tartalmaznának, ne légy rest írni nekünk, összehozzuk!
Amennyiben inkább nagyobb méretű babát szeretnél, szintén vedd fel velünk a kapcsolatot és beszéljünk róla!
1. Miután eldöntötted, hogy szeretnél rendelni tőlünk egy marokbabát, a megfelelő opciók kiválasztását követően a “Kosárba teszem” gomb megnyomásával tudod a kosárba helyezni a terméket, majd leadni a megrendelésed.
2. Ha banki utalásos fizetési módot választottál a megrendelés során, megvárjuk a rendelési összeg beérkezését, ha kártyás fizetést választottál és sikeres volt a tranzakció, akkor rendelésed már végleges is.
3. Megrendelésed leadása után kérjük, hogy küldj nekünk egy e-mailt részletes leírással és (ha konkrét személyről van szó) fotókkal, mindenféle elképzeléseddel. Írj nekünk arról, hogy milyen hajat szeretnél a babádnak, említsd meg a szemszínét, és bármilyen olyan információt, elemet, ami számodra fontos lehet.
4. Ezután egy válasz e-mailben megmutatjuk neked elképzeléseid alapján a választható textileket, hajszíneket. Konkrét színekből és típusokból tudsz választani. A textileket illetően igyekszünk kielégíteni az igényeid, rengeteg anyag áll rendelkezésünkre, de, ha mégsem tudsz velük azonosulni, az elképzeléseid alapján próbálunk új anyagot találni.
5. Minden elképzelést véglegesítünk, rajzolt vázlat formájában is elküldjük neked azt, amit mi tervezünk a megbeszéltek alapján.
6. Kezdődhet is a munka!
7. Ha nem merül fel a készítés közben semmilyen kérdés, legközelebb az elkészült babáról fogunk képet küldeni neked, még a szállítás előtt, hogy lássuk, teljesen elégedett vagy-e vele. : )
8. Amennyiben minden rendben van, repítjük is hozzád a babát.
Ha véglegesítjük a rendelést, és minden részletet megbeszéltünk, onnantól számítva 3 héten belül elkészítjük megrendelésed. Amennyiben tolódna a határidő, mindenképpen megbeszéljük veled. Kérjük, ha pontos időpontra szeretnéd, mindenképpen tájékoztass minket a rendelésed leadásánál.
- töltet: szalaggyapjú és szárított levendula
- haj: általad választva, kérésedre pontosan leírjuk az összetételét
- test: általad választva, kérésedre pontosan leírjuk az összetételét
- arcpír: méhviaszkréta
- kb. 16 cm-es magasság
Ha nagyobb babát szeretnél, vedd fel velünk a kapcsolatot! : )
- A monitorok nem színhű beállítása miatt árnyalatbeli eltérések lehetnek a kézhezvételt követően, kérjük ezt vedd figyelembe a rendelésed során.
- Mivel egyedileg, kézzel készített termék, ezért minden baba más, és más karakter, eltérhet a képen láthatótól.
- A lenyelhető részek miatt, kérlek ne add 3 évesnél fiatalabb gyermek kezébe.
-A baba megvásárlása után 1 év garanciát biztosítunk. Szívesen cserélünk hajat, és megoldunk bármilyen babaproblémát, ami esetleg felléphet! : )
A játékor 3 éves kor feletti gyermekeknek ajánljuk. A haj vékonyabb szálai, illetve apróbb részek miatt előfordulhat, hogy nem biztonságos egy kisebb gyermek számára.
E-mailben mindent leegyeztetünk, nekünk az lesz a legfontosabb, hogy az elkészült babát maximálisan imádjátok majd! : )
Természetesen nem tudjuk teljesen élethűre készíteni a babáinkat. A ruházat, a szemszín, a haj, az apró elemek, részletek viszont mind-mind meghatározzák majd.
Írj nekünk és megbeszéljük! : )
Igen! A baba megvásárlása után 1 év garanciát biztosítunk, ami javításra és nem cserére vonatkozik. Ha visszaküldöd nekünk a babát, akkor szívesen cserélünk hajat, és megoldunk bármilyen babaproblémát, ami esetleg felléphet! : )
Finoman nyomkodd át tiszta víz alatt, majd vízszintesen szárítsd.
Vásárlásod végösszegét kétféle módon tudod kiegyenlíteni, bankártyás fizetéssel WooPayments-en keresztül, vagy előreutalással.
Termékeinket vastag hullámkarton dobozokba, gondosan csomagoljuk. Ha mégis hibázna a futárszolgálat és sérülne az általad megvásárolt termék, akkor kérjük vedd fel velünk a kapcsolatot mihamarabb!
Termékeinket átveheted Foxpost csomagautomatából (1690 Ft), vagy kérheted, hogy egy futár vigye nektek házhoz (2150 Ft).
Ha pedig rendelésed végösszege eléri a 35.000 Ft-ot, a szállítás díját mi álljuk. :)